Immunológia (Szervezet védekező mechanizmusa)
Az immunrendszer a szervezet védekező mechanizmusa, amelynek fő feladata, hogy megkülönböztesse a szervezet saját anyagait az idegen anyagoktól - antigénektől - azokat eltávolítsa, megsemmisítse. Az immunológia biológiai értelemben a szervezet integritása megőrzésének folyamataival és ezzel szoros összefüggésben az idegennek felismert anyagok elleni védekezés mechanizmusával foglalkozik. Az immunológus szakemberek az immunrendszer működését érintő problémákkal foglalkoznak, a szervezet normális és kóros védekező reakcióit tanulmányozzák.
Részterületek:
A belgyógyászat igen széles területet felölelő gyógyító tevékenység, az emberi szervezet egészét érintő betegségekkel foglalkozik, az emberi testet egészében vizsgálja.
Részterületek:
Túlérzékenység valamely anyagra, külső behatásra. Az allergiás reakció a szervezet túlérzékenysége valamely olyan anyaggal szemben, mely a nem allergiás egyéneknél nem vált ki semmiféle reakciót.
A szem betegségeinek hagyományos és műtéti módszerekkel történő gyógyításának szakterülete.
A gyermekkor betegségeivel foglalkozó orvostudományi szakág, mely a méhen belüli időszaktól kb. a gyermek 14 éves koráig gondozza a kis betegeket.
Részterületek:
A bőr megbetegedéseivel, azok tünet- és kórtanával, illetve gyógykezeléseivel foglalkozó szakterület. Ide tartozik például: anyajegy szűrés, szemölcsök eltávolítása, pattanások, heges bőr kezelése, stb.
Részterületek:
A gyógyszereknek a szervezetre gyakorolt hatásával foglalkozó tudományág.
A szájüreg és a fogak betegségeivel foglalkozó orvostudományi ág. A fogorvos a teljes szájüreg, a fogak, a fogíny, az állcsontok, a nyelv, az ajkak, a szájnyálkahártya, a nyálmirigyek, az állkapocsízület betegségeivel és azok kezelésével foglalkozik.
A fül-orr-gégészethez a szájüreg és a nyálmirigyek, a garat, a gége megbetegedései, a hangképzési zavarok, az allergiás panaszok, a halló- és egyensúlyozó szervünk, az orr és melléküregei valamint a szaglás és ízérzés tartoznak. A leggyakrabban előforduló betegségek a középfül-gyulladás, a garat és gége fertőződése, gyulladása, az orr- és torokmandula megnagyobbodása, gyulladása, az orrpolip és az arcüreg-gyulladások.
A nőgyógyászat a női nemi szervek betegségeivel és azok kezelésével foglalkozik. A nőgyógyászati betegségek diagnosztizálásához különféle vizsgálatokat végeznek: például vérszegénység gyanúja esetén vérvizsgálatot, továbbá terhességi tesztet, hüvelykenet-, hormonszint- és ultrahangos vizsgálatot. A vizsgálóeljárások közé tartozik a kolposzkópia, az egészségügyi küret, a laparoszkópia és a laparotómia, valamint a méhtükrözés. A nőgyógyászat ugyan külön orvostudományi szakág, sokszor mégis a szülészettel együtt említik illetve jelenik meg, főként mivel mindkét szakterület kizárólag nőkkel foglalkozik, továbbá számos egyéb kapcsolódási pontjuk miatt. A mai orvosképzésben is szülész-nőgyógyász szakvizsgát tesznek le az orvosok.
Az ivarszervekkel foglalkozó tudományág. Az andrológia, más néven férfigyógyászat elsősorban a férfi megtermékenyítő képesség, szexuális zavarok diagnosztikájával és kezelésével foglakozó tudomány, amely magába foglalja a férfi fogamzásgátlást és a férfi klimax problémájának kezelését is.
Az urológia (vese, vesevezeték, húgyhólyag, húgycső betegségei) a vizeletkiválasztó rendszerrel, a férfi külső és belső nemiszervekkel és azok betegségeivel foglalkozik. Az urológus feladata a vizelési panaszok, az inkontinencia, a visszatérő hólyaghurut, az ide tartozó daganatos megbetegedések, a prosztataszűrés, a húgyivarszervek gyulladásos megbetegedései, a vese, vesevezeték, hólyag köves megbetegedései hátterében lévő elváltozások és a merevedési zavarok okainak tisztázása és kezelése.
A betegségek felismerésének tudománya. A diagnosztikai eljárások két nagy csoportba oszthatók: laboratóriumi és képalkotó diagnosztika.
Részterületek:
Genetika (örökléstan) – Noha az átöröklés jelensége, annak konzervativizmusa és változékonysága ősidők óta ismert, tudományos örökléstanról csak 1866 óta beszélhetünk. Ekkor állapította meg Mendel, hogy egyes tulajdonságok egymástól függetlenül, mások kapcsoltan adódnak át az utódoknak és eloszlásuk számszerűsíthető törvényeket követ. A korai genetika az egyes tulajdonságok meghatározásáért felelős tényezők (amelyeket később géneknek neveztek el) mibenlétével nem foglalkozott, csak az eloszlásukat, megnyilvánulásukat meghatározó törvényszerűségekkel. Morgan (Nobel-díj1933) és iskolája megállapította, hogy a gének a minden sejt osztódásakor a sejtmagban megfigyelhető pálcikaszerű kromoszómákban foglalnak helyet, gyöngysorszerűen egymás mellett, és kidolgozták azokat a módszereket, amelyekkel egymáshoz viszonyított helyzetük, sorrendjük meghatározható (géntérképezés). 1944-ben Avery megállapította, hogy a gének anyaga, azaz az átöröklés hordozója egy jólismert szerves vegyület, a DNS. A DNS kettős-helix szerkezeti modellje (Watson és Crick, 1953) képes volt magyarázni az öröklési anyag információraktározó és továbbadó szerepét, az információ megkettőződését a szaporodás során (replikáció), az információ megőrzését és megváltozását (mutáció).
Részterületek: