Az immunrendszer a szervezet védekező mechanizmusa, amelynek fő feladata, hogy megkülönböztesse a szervezet saját anyagait az idegen anyagoktól - antigénektől - azokat eltávolítsa, megsemmisítse. Az immunológia biológiai értelemben a szervezet integritása megőrzésének folyamataival és ezzel szoros összefüggésben az idegennek felismert anyagok elleni védekezés mechanizmusával foglalkozik. Az immunológus szakemberek az immunrendszer működését érintő problémákkal foglalkoznak, a szervezet normális és kóros védekező reakcióit tanulmányozzák.

A belgyógyászat igen széles területet felölelő gyógyító tevékenység, az emberi szervezet egészét érintő betegségekkel foglalkozik, az emberi testet egészében vizsgálja.

Túlérzékenység valamely anyagra, külső behatásra. Az allergiás reakció a szervezet túlérzékenysége valamely olyan anyaggal szemben, mely a nem allergiás egyéneknél nem vált ki semmiféle reakciót.

A szem betegségeinek hagyományos és műtéti módszerekkel történő gyógyításának szakterülete.

A gyermekkor betegségeivel foglalkozó orvostudományi szakág, mely a méhen belüli időszaktól kb. a gyermek 14 éves koráig gondozza a kis betegeket.

A bőr megbetegedéseivel, azok tünet- és kórtanával, illetve gyógykezeléseivel foglalkozó szakterület. Ide tartozik például: anyajegy szűrés, szemölcsök eltávolítása, pattanások, heges bőr kezelése, stb.

A gyógyszereknek a szervezetre gyakorolt hatásával foglalkozó tudományág.

A szájüreg és a fogak betegségeivel foglalkozó orvostudományi ág. A fogorvos a teljes szájüreg, a fogak, a fogíny, az állcsontok, a nyelv, az ajkak, a szájnyálkahártya, a nyálmirigyek, az állkapocsízület betegségeivel és azok kezelésével foglalkozik.

A fül-orr-gégészethez a szájüreg és a nyálmirigyek, a garat, a gége megbetegedései, a hangképzési zavarok, az allergiás panaszok, a halló- és egyensúlyozó szervünk, az orr és melléküregei valamint a szaglás és ízérzés tartoznak. A leggyakrabban előforduló betegségek a középfül-gyulladás, a garat és gége fertőződése, gyulladása, az orr- és torokmandula megnagyobbodása,  gyulladása, az orrpolip és az arcüreg-gyulladások.

A nőgyógyászat a női nemi szervek betegségeivel és azok kezelésével foglalkozik. A nőgyógyászati betegségek diagnosztizálásához különféle vizsgálatokat végeznek: például vérszegénység gyanúja esetén vérvizsgálatot, továbbá terhességi tesztet, hüvelykenet-, hormonszint- és ultrahangos vizsgálatot. A vizsgálóeljárások közé tartozik a kolposzkópia, az egészségügyi küret, a laparoszkópia és a laparotómia, valamint a méhtükrözés. A nőgyógyászat ugyan külön orvostudományi szakág, sokszor mégis a szülészettel együtt említik illetve jelenik meg, főként mivel mindkét szakterület kizárólag nőkkel foglalkozik, továbbá számos egyéb kapcsolódási pontjuk miatt. A mai orvosképzésben is szülész-nőgyógyász szakvizsgát tesznek le az orvosok.

Az ivarszervekkel foglalkozó tudományág. Az andrológia, más néven férfigyógyászat elsősorban a férfi megtermékenyítő képesség, szexuális zavarok diagnosztikájával és kezelésével foglakozó tudomány, amely magába foglalja a férfi fogamzásgátlást és a férfi klimax problémájának kezelését is.

Az urológia (vese, vesevezeték, húgyhólyag, húgycső betegségei) a vizeletkiválasztó rendszerrel, a férfi külső és belső nemiszervekkel és azok betegségeivel foglalkozik. Az urológus feladata a vizelési panaszok, az inkontinencia, a visszatérő hólyaghurut, az ide tartozó daganatos megbetegedések, a prosztataszűrés, a húgyivarszervek gyulladásos megbetegedései, a vese, vesevezeték, hólyag köves megbetegedései hátterében lévő elváltozások és a merevedési zavarok okainak tisztázása és kezelése.

A betegségek felismerésének tudománya. A diagnosztikai eljárások két nagy csoportba oszthatók: laboratóriumi és képalkotó diagnosztika.

Genetika (örökléstan) – Noha az átöröklés jelensége, annak konzer­vativizmusa és változékonysága ősidők óta ismert, tudományos örökléstanról csak 1866 óta beszélhetünk. Ekkor állapította meg Mendel, hogy egyes tulajdonságok egymástól függetlenül, mások kapcsoltan adódnak át az utó­doknak és eloszlásuk számszerűsíthető törvényeket követ. A korai gene­tika az egyes tulajdonságok meghatározásáért felelős tényezők (amelye­ket később géneknek neveztek el) mibenlétével nem foglalkozott, csak az eloszlásukat, megnyilvánulásukat meghatározó törvényszerűségekkel. Morgan (Nobel-díj1933) és iskolája megállapította, hogy a gének a minden sejt osztódásakor a sejt­magban megfigyelhető pálcikaszerű kromoszómákban foglalnak helyet, gyöngysorszerűen egymás mellett, és kidolgozták azokat a módszereket, ame­lyek­kel egymáshoz viszonyított helyzetük, sorrendjük meghatározható (gén­térképezés). 1944-ben Avery megállapította, hogy a gének anyaga, azaz az át­öröklés hordozója egy jólismert szerves vegyület, a DNS. A DNS kettős-helix szerkezeti modellje (Watson és Crick, 1953) képes volt magyarázni az örök­lési anyag információraktározó és továbbadó szerepét, az információ meg­kettőződését a szaporodás során (replikáció), az információ megőrzését és megváltozását (mutáció).